A professzor csendben nyitotta az ajtót, ahogy fáradtan visszaérkezett a szobájába. Megpillantotta a rá váró beteg katonai zubbonyát a szék támlájára akasztva, majd a magas férfit is, ahogy a polc előtt szálegyenesen állt. Egyik keze a zsebében...
Hogy mondjam meg neki, hogy egy csapat alulfizetett és alulképzett szerencsétlennel van dolgom? Miért nem lett tökéletes a szállítmány? Miért? Mit tudom én, miért nem lett tökéletes! Persze lecsattogok Gizikéhez az ISO-ra, aki elmondja, hogy...
Az úgy volt, hogy az Óca szerint ebben az évben lesz a világvége. Persze ezt mondta már máskor is, és eddig mindig tévedett, ahogy a maják is. De valami most tutira van, mert már nemcsak az ausztrál és brazil bozóttüzeket bámulja anya a tévében...
– Csókolom! Megismerem a kutyáját. Nagyon szép. Tudja, én mindig a kutyákat ismerem meg. Az embereket nem, a rendszámokat sem, de a kutyákat mindig. Őket nagyon szeretem. A magáé barátságosnak, okosnak látszik. Várjon, leteszem ezt a nagy zsákot...
A nő, aki minden szerdán meglátogatta a fiút, néha hozott magával egy kis mandarint, vagy valami különlegeset, mint a papaya vagy a mangó. Együtt találták ki, hogyan kell meghámozni az egzotikus gyümölcsöt, melyik része ehető, és melyik nem...
Nóri egyszerre volt még kislány és már nagylány. Kislány, amikor orra esett, és vigasztalásra szorult, de nagylány, amikor nagyon szeretett volna valamit megérteni, vagy véghezvinni. Amikor még csak négykézláb mászott, akkor is összeszedett...
Két ember ül egy padon, falusi vidéken, egy rendben tartott kertes ház udvarán. Nézik a szépen metszett almafákat, az illatozó rózsabokrot, alattuk lassan elvirágzó krókuszok és éppen növekedésnek induló nőszirom tövek színesednek. Nem szólnak...
A nagy autó megállt a tilosban. Kipattant belőle két tagbaszakadt férfi, terepszínű ruhában, dzsekiben, kesztyűben. Felnyitották a csomagtartót, és pakolni kezdtek. Láncfűrész, daráló, benzineskanna, hosszabbító, és éles metszőollók kerültek elő...
Rettegek a fehér papírtól. Úgy fekszik előttem, mint egy üres világ, amelyet meg kell töltenem élettel. Nem segít senki, csak én vagyok itt, csak én teremthetek. Végül rászánom magam, és írok neked. Nehéz, mert nem tudom a neved, sem a címed...
Bereczk Imola: Ünnepi segítő Lesodort néhány felpöndörödött festékdarabot a könyökével, ahogy kidülöngélt a kórház kapuján. Köd szitált, már sötétedett. Nagy levegőt vett, régen nagyon szerette ezt a nyirkos időt. Egy pillanatig elgondolkodott...
– Milyen lenne, ha onnantól kezdhetnénk az életünket, amikor végiggondolunk mindent? – Mit szeretnél végiggondolni? – Azt, hogy hol rontottam el. – Úgy érzed, elrontottad? – Igen. Sajnos. – Miért érzed úgy? – Mert végül egyedül voltam egy kórházi...
Sosem találkoztunk, de olyan sok képet láttam, és annyi történetet hallottam róla, hogy gyerekként azt hittem, hogy személyesen is ismertem a papát. Alacsony, zömök ember volt. Korán elment, a kovácsmesterek ritkán érik meg a nyolcvanat...
Bereczk Imola © 2021 Minden jog fenntartva
