Az Abszurd novellák segítenek továbblépni. Szeretem írni éppúgy, mint másokét olvasni.

Munkanap

Gloria látta, hogy ég bent a villany. Nem volt ritka így hétfő reggel, mert a világ más részein addigra már nyitottak a tőzsdei piacok. Gyorsan kisimította a szoknyáján azt a néhány elszánt ráncot. Főnöke szerette, ha a csokoládé barna kiskosztümjét vette fel, mert szerinte az passzolt a legjobban a cég imázsához, természetesen csakis jól vasalva.

Omen

A szülőszoba előtt fel-le sétált a férfi, és már sajnálja, hogy leszokott az asszony kedvéért a dohányzásról. Most mindent megadott volna néhány slukkért, de az utolsó csomagot is otthon hagyta. A kezében lévő tollat rágcsálta helyette, hátha attól megnyugszik. A bentről kiszűrődő egyre erősödő hangokat meg sem hallotta, csak a jegyzetfüzetét bámulta, és minden irányváltásnál

A legvadabb álom

Az utazási iroda szlogenje még csak nemrég változott meg, de azóta komoly forgalomnövekedést értek el: „megvalósítjuk a legegyedibb, legvadabb álmát!”. Ezen az álmos hétfő délelőttön már a belépéskor feltűnést keltett az első kliens. Hétágra sütött a forró nap hetek óta, de a ruházata alapján mintha egy őszi esős napra készült volna. – Miben segíthetek? –

Köszönömre

A nagy autó megállt a tilosban. Kipattant belőle két tagbaszakadt férfi, terepszínű ruhában, dzsekiben, kesztyűben. Felnyitották a csomagtartót, és pakolni kezdtek. Láncfűrész, daráló, benzineskanna, hosszabbító, és éles metszőollók kerültek elő. Gyorsan kellett dolgozniuk, mert hamarosan vége a tanításnak, és tele lesz a park és a kis játszótér. A közösségi kert kialakítása sok szempontból volt hibás,

A reklamáció ezer arca

Hogy mondjam meg neki, hogy egy csapat alulfizetett és alulképzett szerencsétlennel van dolgom? Miért nem lett tökéletes a szállítmány? Miért? Mit tudom én, miért nem lett tökéletes! Persze lecsattogok Gizikéhez az ISO-ra, aki elmondja, hogy elzavarták a csomagolók, hogy ne szívózzon itt a papírjaival, erre most nincs idő, sürgős a meló. Minden sürgős. Meg persze

A nekrokrata

– A következőt! – kiabálta az ügyintéző – 1497-es sorszám! Senki nem kászálódott, pedig a hivatal váróterme roskadásig tele volt, csak az elektromos hívórendszer nem működött szokás szerint, így a hangerő kellett, hogy betöltse a teret és megteremtse a rendet a megszeppent, papíron osztott sorszám szorongatók között. – A váróban sincs senki? ­– kérdezte a

Közöny

A horgász a műanyag papucsában kiklaffogott a partra, kinyitotta a vászonszékét, ahol egy szakaszon nem volt nádas, és lepakolt. Lerakta maga mellé a táskáját, a szétszerelt botokat, a sörös pakkot. Gondosan elrendezett mindent, összecsavarozta a bot két végét, felszerelte az orsót, kiválasztotta a megfelelő úszót, leült és hátradőlt. A hűtőtáskából kivett egy jól behűtött sört,

M.H. a soron (Münchausen báró nyomán)

– Jó, hogy összefutunk, Főnök! Már be akartam menni magához. Volt tegnap egy kis izgalom. Mindig van, de ez több volt annál. Elszabadult a sor, csak úgy ontotta magából a selejtet. Lehet, az esti csoport nem takarította le rendesen maga után, és akadt valamitől. Az a lényeg, hogy le kellett állítani mindent. Álltunk jó másfél

Toll az ecset helyett

Az eszközök évek óta porosodtak az ágyam alatt egy díszes papírdobozban. Még akkor vettem a mókusszőr ecseteket, temperákat, akril festékeket és porokat, amikor első alkalommal kellett segítséget kérnem. A terapeutám javasolta, hogy táncoljak vagy fessek. Fejezzem ki, mutassam meg, láttassam a bennem lévő feszültséget, amit anyám ridegsége, a meg nem értése okozott. Először nem tetszett

A valódi August

Késve érkezett a cirkuszba, alig húsz perc múlva fellépés. A nevetésre vágyó gyerekeket nem lehet megvárakoztatni, ezért szó nélkül elrohant a portán szolgálatot teljesítő öreg barátja mellett, ezúttal nem csevegett az idős pénztáros nénivel, és csak odabiccentett a nagymellű büfésnőnek. Látták, hogy késésben van, nem haragudtak, hanem együtt izgultak vele, hogy vajon időben elkészül. Kettesével

A fülkémben

Beléptem a telefonfülkébe, az üvegajtó nagyot csattant mögöttem. Zörgött a zsebemben a sok kétforintos: hosszú, bocsánatkérős beszélgetésre készültem. Remegő kézzel tárcsáztam. A tárcsa minden fordítás után hosszan zakatolt vissza az eredeti állásba. 5-6-4-4-8-7 – mondtam félhangosan. Nem azért, hogy nehogy elfelejtsem, hisz rég az emlékezetembe égett ez a szám, hanem mert már a hangzása is

Légyott

Csengettek, harmadszor tíz másodpercen belül. Léna kirántotta a kezét a halkan duruzsoló gép alól, felpattant, és bosszúsan rohant az ajtóhoz. Két ujját finoman összecsippentve fordította el a kulcsot a zárban.  –  Ó, drágám, már itt? Hét harmincról volt szó – jelentette ki, ahogy meglátta Schanky urat az ajtóban. – Lakkoztál? – kérdezte a férfi köszönés

Öveket becsatolni!

A metró a megállóban várakozott, a peron közepén tülekedett befelé a tömeg. A mozgólépcsőről leugró férfi szaladt hátra az utolsó kocsihoz, hátha ott akad hely, hogy kényelmesen utazzon. Az utolsó pillanatban ugrott, a hosszú csengetés elhallgatott, és erős csattanással bezáródtak az ajtók. Lépett volna beljebb, azonban az ajtó gumi szigetelése közé szorult a kabátja öve.