Menge úr nem volt ismerős a városban, csupán rövid vakációra érkezett. A barokk sétálóutcán egymást érték a kis kávézók. A formára vágott bukszusokkal elválasztott teraszokon, feliratos napernyők alatt azonban alig akadt vendég. Az egyik helyen unottan kevergette a teáját egy idős hölgy, szalmaszállal frissítőt szürcsölt két barátnő, közben ők is a Chez Pierre nevű helyet figyelték, ami előtt minden asztalnál ültek. Kirakatára cirkalmas betűkkel a következőt írták: „A város legjobb kávéja”. Menge úrnak séta közben megakadt a szeme a feliraton. A szlogen és a sok vendég is ígéretes volt, még a kígyózó sor sem tántorította el. Vágyott már egy igazi cappuccino-ra, vagy egy jeges frappéra.

Ahogy végre sorra került, belépett az üzletbe, az egyik pincér azonnal ott termett, üdvözölte, és kérte, hogy kövesse a frissen felszabadult asztalhoz. Menge úr leült, kényelmesen elhelyezkedett. Már a szék minőségén érezte, hogy jó helyen jár. Kért egy itallapot.  

– Nálunk csak kávé van. Egyféleképpen, méghozzá a legfinomabban készítjük. Bízzon bennem, olyan lesz, amilyenre szüksége van! – mondta nyájasan a főúr, erős francia akcentussal.

Menge úr meglepődött a válaszon, de ha másoknak megfelel, neki miért ne lenne jó?  A vendégek boldogan cseverésztek, telefonáltak, olvasgattak, olyanok is akadtak, akik sakkoztak. Elégedettnek látszottak.

– Legyen! Megpróbálom én is azt a nevezetes kávét.

A pincér kedvesen megköszönte a rendelést, és távozott. Jónéhány perc elteltével a kávé azonban még mindig nem érkezett. Menge úr elbizonytalanodott. Ha egyetlen termékük van, hogyhogy nincs még kész? A körülötte lévő tömeg azonban ismét megnyugtatta. Ennyi ember nem tévedhet! Hamarosan valóban megjelent a pincér, és egy gyönyörű aranyszegélyes porcelán csészét tett Menge úr elé.

– Már azt hittem, elfelejtette, mit rendeltem – szellemeskedett Menge úr.

A pincér arca meg sem rendült a megjegyzés hallatán, és a csésze mellé letett egy ezüst kínálót, rajta háromféle cukorral, kis tasakokban édesítővel és mézzel. Türelmet kért, fordult egyet, majd visszajött két kis kiöntővel, egyikben hideg, másikban meleg tejjel. Menge úr zavarba jött a kínálattól, de nem kért semmit. A kíváncsiságát akarta kielégíteni, ezért ízesítés nélkül, igazi ínyenc módjára kóstolta meg az italát. A szemét is lehunyta kortyolás közben, hogy egészében átadja magát az élvezetnek.

Ám ebben a pillanatban olyan volt, mintha lelépett volna az úttestre, és jobbról ütné el az autó, miközben balra figyelt. Nem akart hinni az ízlelőbimbóinak, pedig, ha nem kizárólag az ígéretre összpontosít, már az illatról észre kellett volna vegye, hogy tévedés történt. Hisz ez nem is kávé! Intett a pincérnek.

– Elnézést, valószínűleg valaki más italát kaptam meg, kérem. Ez ugyanis tea, annak is gyenge.

– Talán teát rendelt az úr? – kérdezte udvariasan a pincér.

– Kávét kértem, esetleg mást is lehet rendelni maguknál? – reagált pikírten a vendég.

Sajnálom uram, nincs tévedés. Ez valódi 70% arabica és 30% robusta kávé, különleges pörkölés.

– Valóban azt szerettem volna, de ez nem az!

– Itt van Ön előtt, méghozzá elsőosztályú minőségben.

– Értem, akkor hozzon egy teát! – emelte meg kissé a hangját Menge úr. – Vagy a vendégkönyvet.

– Teát nem tartunk, uram, vendégkönyvre pedig semmi szükség.

A környező asztalok felől egyre többen figyeltek fel az erősödő hangú párbeszédre. Ingatták a fejüket, egy idős hölgy szemlesütve fordult el. A legközelebb ülő pár tüntetőleg, hangosan rendelt még egy kört a város legjobb kávéjából.

– Van, akinek semmi sem jó! – sziszegte egy férfi.

Menge úr megunta, és kérte a számlát. Kifizette a méregdrága italt, a felszámított busás szerviz-, és a székért járó kényelmi díjat, majd kiviharzott a kávézóból. Átült a szemben lévő kis cukrászdába, rendelt egy feketét, amit azon mód meg is kapott, két kockacukorral, dobozos tejszínnel. Az íze átlagos volt, az ára reális. Menge úr azonban nem sietett, még sokáig nézte vágyakozva a Chez Pierre teraszán önfeledten szórakozó tömeget, és eldöntötte, hogy másnap még egyszer megpróbálja.

1 Hozzászólás

  • Őri László Posted 2023.12.16. 23:38

    Már tudom, hogy mitől lettél ilyen jó író. Örkény lelke beléd költözött. Hát így könnyű. Könnyű? 🙂

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *