Ezért vagyunk itt, hogy elmélázzunk együtt.

Monodráma

– Csókolom! Megismerem a kutyáját. Nagyon szép. Tudja, én mindig a kutyákat ismerem meg. Az embereket nem, a rendszámokat sem, de a kutyákat mindig. Őket nagyon szeretem. A magáé barátságosnak, okosnak látszik. Várjon, leteszem ezt a nagy zsákot, mert tele van mindenféle holmival, és ez már nagyon nehéz nekem. Tudja, körülnézek a kukákban, vagy mellettük,

Fizetett túlóra

Este fél kilenckor, az tizenkilencedik emeleten már csak itt égtek a villanyok. Jenny kiment kávét készíteni a főnöke vendégének. Nem akarta tudni, ki lesz az, elvégre nem tartozik rá. Az ő feladata csak annyi, hogy két csészébe kitöltse a forró italt, tejet gőzöljön a kis ezüst kancsóba, és néhány szem bonbont készítsen mellé. Ízlésesen elrendezte

Melyik sorba?

– Miben lehetek a segítségükre? – kérdeztem a hozzám érkező párt, akik majd egy hónapot vártak arra, hogy én foglalkozzam velük. Azonnal láttam a különbséget a két ember között. Minden fontosnak tűnő részletet megfigyeltem, és hagytam, hogy az intuícióm is működésbe lépjen. Eszter egyszerű fekete lenruhában volt, lábán sötét bőrszandál. Szép arcát fiatal kora ellenére

Kincs, ami lesz

A metrón az utolsó kocsit választotta, beljebb lett volna ülőhely, de az ajtó mellett megállt, pedig hosszú út várta. Maga elé fogta a hátizsákját. Vizslatta az embereket, és ha a tekintete véletlenül összeakadt valakiével, még erősebben megmarkolta a táskáját. Kitapogatta a műanyag dobozt a vízhatlan anyagon keresztül, hogy ellenőrizze, megvan-e még. Aztán becsukta a szemét,

A megszegett ígéret

Nem szerette ezt a koszos, kietlen környéket. Kísértetiesnek tűnt, hiába festette a felkelő nap fénye néhány percre élővé a kopott szürkéket. A szél felélénkült, újságokat sodort magával, amelyek lomhán, súlytalanul táncoltak a szélben, hogy aztán messzebb takarják el a mocskot. A széllökésektől néhány kuka felborult, halomban állt a szemét, üvegek és fémdobozok kergették hangosan egymást.

Egy, meg még egy

Legújabb írásom a Litera-Túra oldalán olvasható. Bereczk Imola: Egy, meg még egy

Éhség

A belvárosi közért hármas számú pénztára előtt hosszan kígyózott a sor. A fehér köpenyes alkalmazott gépiesen dolgozott. Fel sem nézett, üdvözölte az új vásárlót, végigtolta maga előtt a kiválasztott tejfölt, italt, pékárut, zöldséget, elvette a pénzt, megköszönte a vásárlást, és ugyanolyan hangszínben folytatta a következővel. A vevők sem foglalkoztak egymással. Érdektelenül válogattak az édességekkel, elemekkel,

A fülkémben

Beléptem a telefonfülkébe, az üvegajtó nagyot csattant mögöttem. Zörgött a zsebemben a sok kétforintos: hosszú, bocsánatkérős beszélgetésre készültem. Remegő kézzel tárcsáztam. A tárcsa minden fordítás után hosszan zakatolt vissza az eredeti állásba. 5-6-4-4-8-7 – mondtam félhangosan. Nem azért, hogy nehogy elfelejtsem, hisz rég az emlékezetembe égett ez a szám, hanem mert már a hangzása is

Monodráma 2.

Csókolom, rég nem találkoztunk. Hogy van a kutyája? Látja az enyém, neki van kerekedve, fene jó dolga van mostanában. Már nemcsak kukázok, járok házakhoz dolgozni. Tudja, kertet takarítani, főleg ásni. Komoly embereknek már nincs ilyesmire ideje, jól megfizetik, akár egy tízes is összejön, ha korán kezdek. Meg aztán kapok ételt. Babkonzervet, olajat, nagyon drága az

Menge úr választása

Menge úr nem volt ismerős a városban, csupán rövid vakációra érkezett. A barokk sétálóutcán egymást érték a kis kávézók. A formára vágott bukszusokkal elválasztott teraszokon, feliratos napernyők alatt azonban alig akadt vendég. Az egyik helyen unottan kevergette a teáját egy idős hölgy, szalmaszállal frissítőt szürcsölt két barátnő, közben ők is a Chez Pierre nevű helyet

Gyere haza! – egyfelvonásos dráma

Írásom az Okuláré Projekt “Kapás” fordulójára készült. A döntőbe nem jutott be, de lehetőséget kapott arra, hogy a Nincs online folyóiratban megjelenjen. https://www.nincs.online/post/gyere-haza?fbclid=IwAR0SEZMAKvGy29cfXUS54eXDFQkRm4VOp33acERxbqDIrOrCDUlg34twAw4

Szavazzunk! – komédia egyfelvonásban

Egy társasházi kis helyiségben játszódik, a helyszín kopár, mindössze 5 szék van benne, ebből egy csálé, középen egy régi rossz asztal. JÁNOS (59):   Lakó, egy egész paksaméta papírt hozott magával GÁBOR (32):  Lakó ZSUZSA (52): Lakó, jegyzőkönyvvezető HILDA (29):   Lakó, egy mappát szorongat maga előtt. ÉVA (25):       Lakó ZSUZSA:       Mi lesz? Itt vagyunk

Örökpanoráma

Egyfelvonásos darabom a Fiatal Drámaírók Háza Okuláré IKSZ hívószavú projektjében a legtöbb szavazatot kapta. Remélem, hamarosan képekkel jelentkezem, vagy akár látható is lesz valahol. https://www.facebook.com/photo?fbid=675531651437952&set=a.384539780537142