A megszegett ígéret

Nem szerette ezt a koszos, kietlen környéket. Kísértetiesnek tűnt, hiába festette a felkelő nap fénye néhány percre élővé a kopott szürkéket. A szél felélénkült, újságokat sodort magával, amelyek lomhán, súlytalanul táncoltak a szélben, hogy aztán messzebb takarják el a mocskot. A széllökésektől néhány kuka felborult, halomban állt a szemét, üvegek és fémdobozok kergették hangosan egymást.

A férfi csizmája ütemesen kopogott a repedezett betonon. Elmerült gondolataiban, az eget figyelte: a felhőket, a fakuló holdat, az ősz végén alig melegítő napot. Érkezése sem ijesztette el a macskákat, akik a kukákból kutatták fel a maradékokat. Egyiknek a szeme hiányzott, a másiknak helyenként a szőre. Igyekeztek mihamarabb a lehető legtöbb kincset felkutatni és befalni, mielőtt újabb éhes szájak jelennek meg. Rettegtek a környék kutyafalkájától. Azok ugyanis összeszokott csapatként vetődtek rá mindenre, ami meghosszabbíthatta nyomorúságos életüket. A hatalmas vezér mellett több kistermetű kutya szolgált. Egyszerre csaptak le több irányból. A macskáknak esélyük sem volt mellettük, ahogy a sok harci sérülés is mutatta. A férfi egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a cicák máris menekülnek, és egy magas kerítés tetején teremnek. Megállt, figyelte a felbukkanó kutyákat.

Először a kis termetű nőstények szaglászták végig a halmot, bemásztak a legkisebb résekbe, a mocskos fémedényekbe, hogy előhúzzák a talált cafatokat. Amint meglett a zsákmány, kihúzták a kőre, nem nyúltak hozzá, és vártak. Engedelmesen figyelték, hogy előlép a kan, akinek hosszú fekete szőrét vér és sár tapasztotta loncsossá. Finnyásan választotta ki a megfelelő falatot, egy nyeléssel eltüntette az adagját. Amikor végzett, hátat fordított, és hagyta a családját, hogy csillapítsa maró éhségét a maradékból. A szukák ekkor rávetették magukat a szegényes alamizsnára. Az egyik, egy alig hat kilós terrier keverék ráugrott egyik társára, amikor az nagyobbat kaparintott meg a neki szánt adagból. Morogtak, vicsorogtak, és azonnal csattantak a fogsorok. A két kutya egy szempillantás múlva a sárban marta egymást. Olyan erővel kapaszkodtak össze, hogy nem lehetett megmondani, hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik. Hamarosan vér folyt, ám ekkor váratlanul egy fekete kisbusz fékezett mellettük.

Két fekete ruhás férfi ugrott ki a járműből, hosszú botokkal és fegyverrel felszerelkezve. Egy másodperc alatt rávetették a hálójukat a két kutyára, akik még az egymás elleni harccal voltak elfoglalva. Csak akkor ocsúdtak, amikor továbbra is egymásba gabalyodva nyekkentek az autó csomagterében. A falka többi tagja vinnyogva menekült, a macskák vigyorova szemlélték, ahogy az ellenséget begyűjti a még nagyobb ellenség. A busz nagy lendülettel elindult, csak a fojtóan égett gumiszag terjengett sokáig utána a levegőben. Ahogy oszlott a füst, úgy vált láthatóvá a fekete féknyom, és alig néhány méterre a vörösen izzó vércseppek.

A férfit továbbment, ám a jelenet nem hagyta nyugodni. Pont ekkora, életrevaló állatokra van szüksége! Ahogy beért az irodájába, tárcsázta a sintértelepet.  A menhely boldogan adott túl két friss lakóján, és a két szuka ketrecbe zárva hamarosan úton volt a kiképző központ felé. Személyesen ment velük a szigorúan titkos állomásra, a Moszkvától sok száz kilométerre lévő telepre. Amint megérkezett, előszedte a boxokat. Egyikük sebe csúnyán elfertőződött, hangosan zihálva vette a levegőt, így elvitték. A másik ketrecet a földre tették, utasa annak ellenére nem lépett ki, hogy tucatnyi fajtársa, és egy egész tál illatos hús várta. A félelem legkisebb látható jele nélkül állt a rácsok mögött, figyelt. Füle előrekonyult, okos szeme pásztázta a helyet.

Ekkor megtalálója a box elé lépett, kezében egy kis szalonnával, és halk, megnyugtató hangon beszélni kezdett hozzá. A kutya orra lassan mozgott, szimatolt, de nem a kincset nézte, hanem a férfit. Csendben hallgatta. Néhány perc múlva kilépett, óvatos mozdulattal elvette a szalonnát, és rágás nélkül eltüntette.

– Ügyes kislány! – mondta a férfi. – Legyen a neved Lajka! Üdvözöllek Bajkonurban!