– Csókolom! Megismerem a kutyáját. Nagyon szép. Tudja, én mindig a kutyákat ismerem meg. Az embereket nem, a rendszámokat sem, de a kutyákat mindig. Őket nagyon szeretem. A magáé barátságosnak, okosnak látszik. Várjon, leteszem ezt a nagy zsákot, mert tele van mindenféle holmival, és ez már nagyon nehéz nekem. Tudja, körülnézek a kukákban, vagy mellettük, hogy nincs-e valami érdekes. Olyan jó dolgokat találok, és most az egész környék tele van, lomizok egy kicsit. De megláttam a kutyáját, és gondoltam köszönök. Nekem is van egy hasonló, az keverék, de az úgy örül mindig, amikor hazamegyek. Tudja, nem messze lakom, és marad vigyázni. Őrködik és soha nem megy el, pedig nincs ám megkötve. Sose kötöttem meg egyik kutyámat sem. Viszek neki egy kis maradékot, mert nagyon jókat lehet találni a szemétben. Meg aztán sokan ismernek már, és ha meglátnak, olyankor adnak frisset is. Mármint maradék az is, de becsomagolják egy dobozba. Akkor hazaviszem a Morgósnak. Nem én adtam neki ezt a nevet, hanem a művészúrék. Tudja a Völgy utcában, ahol van a két nagy kaukázusi. Hatalmas és erős kutyák, de nem élnek csak tíz évet az ilyen nagyon testűek. Gyönyörű szőrük van, és ekkora fejük. Engem nem ugatnak meg, mert már ismernek, de ha más megy el a ház előtt, akkor megy ám a műsor. Szóval a művész úr, tudja, az a pocakos színész, aki játszott abban a sorozatban. Igen, abban. Neki van egy nagyon szép felesége. Ők hozták nekem a menhelyről a kutyát. Még az oltást is fizették az orvosnál. Nagyon kedvesek, mindig érdeklődnek, hogy van Morgós. Mindig mondom, hogy otthon van, és nagyon vár haza. Tudja, a menhelyi kutyák nagyon hálásak, mert korábban bántották őket, és utána nagyon megdolgoznak a szeretetért meg az ételért. Most is viszek neki valami jóféle falatot, arra lentebb találtam, nézze csak meg! Nagyon fog neki örülni. Magamnak pedig vettem valamit, egy fehér bort. Nézze csak meg ezt, jóféle, üveges! Kell sajnos, mert nagyon korán szoktam kelni, tudja, és akkor kell valami, amivel összeszedem magam. Nem vagyok rá büszke, de előfordul, hogy iszom egy kicsit. De én már öreg vagyok. Engem nem zavar. Ami hajam maradt, az is őszül, meg aztán nézze csak, ez az öt első fogam maradt meg, ni. Úgysem eszem sok húst, úgyhogy elvagyok ezzel a néhány foggal. Nem érdekel, meg aztán nincsen tükröm sem, hogy meglássam, hogy nézek ki. Az már kicsit zavar, hogy gyorsan elfáradok, de két éve felvágták a hasamat, gerincsérvem is volt a sok emeléstől, úgyhogy már nem annyira bírom. Azért még megyek reggel dolgozni. Tudja, söprögetek a Moszkva téren, meg tolom a kukákat. Nem egy nagy karrier, de nekem jó. Mindenkit ismerek, aki arrafelé viszi a kutyáját sétálni reggel. Ott van az az énekes is, a nagyhajú. Ő se fiatal már, a múltkor olyan nagyon csúnyán elvolt. Amikor hazafelé tartott, nekiment szatyorral a kezében a villanyoszlopnak, annyira részeg volt szegény. Még jó, hogy épp nem volt nála a két kis tacskója. Nem könnyű neki se, tudom, mesélte, hogy meghalt a felesége. Mindenki megállítja az úton, kérdezik tőle, hogy van, és tud-e esetleg adni egy kis pénzt? Nagyon jószívű, mindenkinek ad egy ötszázast. Egy másik pasas, az a zenész, akinek volt koncertje tavaly, az is arra jár. Két ilyen aprócska fehér kutyája van. Egy fiú és egy lány, olyan kis pattogósak, ugatósak. Minden hajnalban sétál velük. Lehet azért megy akkor, mert akkor nem ismerik meg annyian. Lassan sétál, és közben cigizik. Én nem cigizem, tudja, azt nem szeretem. Az apám is cigarettázott, és nem szerettem, büdös. Hazajött este, a tévé elé kirakta a hat üveg borsodit, csak fújta a füstöt, és szotyit köpködött a képernyőre. Ilyen kis dobozos tévénk volt. Fekete-fehér, már nem emlékszem, milyen márkájú. Anyám meg letörölte róla mindig a szotyit. Rossz ember volt, de anyám szerette. Mi nem szerettük, gyorsan eljöttünk otthonról. A többiek is mind dohányoznak. Én nem, én csak iszom néha. De mindig hazamegyek a Morgóshoz, és akkor kicsit bemelegedek a bortól. Reggel ettől még jókedvűen kelek, csak a jobb lábammal fordulok le a katonai ágyamról. Nem jó ám bal lábbal kelni! Nem is szoktam, nagyon figyelek, hogy ne legyek olyan, mint az apám. Mondjuk én is elváltam, de szeretek így élni. Nem bírnám, hogy lekössék a lábamat, már gyereknek sem bírtam. Inkább mindig mást csináltam, mint amit kellett volna. Meglógtam, olvastam sokat, például indiános könyvet vagy detektíveset. Most is van nálam sok könyv, meg újság, amit kidobtak. Én meg csak elolvasom, amíg lehet, mert lassan már rossz a szemem. A minap volt egy hosszú cikk a Nők Lapjában azzal a szép fekete színésznővel. Ő például kutyamenhelyen dolgozott régebben. Híres apja volt. Szegénynek nem lehet könnyű, csak a Nők Lapja tízszer írt róla. Tudom, mert olvastam mindegyiket. Mesélt az is a kutyájáról. És nem lehet könnyű neki, csámcsognak azon, hogy elvált. Sokan elválunk, nem? És mind meg is öregszünk. Mint az a nagyon öreg művésznő, a Fillér utcából. Nyolcvanhat éves. Egy keverék kutyusa van. Farkaskutya vonal, nagyon okos, jól idomítható. Már nem ő viszi sétálni, hanem egy fiatal fiú, aki odamegy minden nap. Az jó munka. Nagyon megöregedett, pedig sokáig egészséges volt, maga vitte az erdőbe a kutyáját. Nem jó dolog megöregedni, mondja mindig, alig jár, de szellemileg friss. Én is idős vagyok, ötvenhét, tudja, nemsokára nyugdíjas vagyok, de akkor is egyedül leszek. Persze van Morgós aki vár. A minap elfelejtettem neki vinni ételt. Szegényt nagyon sajnáltam. Állítólag négykézláb mentem haza, látta a trafikos nő a végállomásnál. Akkor felejtettem el a vacsoráját. Nem vagyok rá büszke, de ugye előfordul? És legalább hazamentem. Aztán másnap vittem Morgósnak szuper csontot, és nagyon boldog volt. A Szilágyi Erzsébet elején van két boxeres nő, még fiatalok. Azok is szoktak nekem eltenni valamit, tudja. Azt vittem haza neki másnap, hogy ne legyen szomorú. Én mindig jókedvű vagyok, mert beszélgetek az emberekkel, megismerem a kutyájukat. Ha pedig én nem vagyok szomorú, a kutyámnak se legyen oka rá. A magaét is szoktam látni. Bocsánat, hogy ilyen sokat beszélek, mennem is kellene, mert sötétedik, és még a szomszéd utcában megnézem, hogy nem tettek-e ki valami jó olvasnivalót. Sok jó dolgot lehet találni, tudja? És akkor hazaviszem a sátramba. A katonai ágyam mellett van egy csomó jó kis holmi. A múltkor Jack London könyveket találtam. Olvasta Jack Londont? Ő mondta, hogy alá kell szállni a pokolba, hogy jó író legyen valaki. Nehéz élete volt. Sok könyvem van tőle. Morgós vigyáz rá, el nem mozdulna onnan, mert tudja, hogy ha lassan is, de hazamegyek. Egyszer nem mentem csak haza. Tudja, még a Morgós előtt. A farkaskutya keverék előtt volt egy másik kutyám is. Nagyon csúnya volt, de én szerettem a kajla fülét. Elállt neki, de nagyon jópofájú kutya volt. Nem volt jól. Én meg nem mentem haza, csak másnap. A városban kóboroltam. Nem emlékszem pontosan, mert kaptam egy kis pénzt, és ittunk meg beszélgettünk egy régi cimborával. A földim volt, de nem találkoztam vele azóta. Akkor egyszer nem mentem haza, csak másnap. Vittem neki pörkölt maradékot dobozban, de megdöglött, mire hazamentem. Én voltam. Biztos, hogy én voltam, tudja. Nem vagyok rá büszke. De ugye előfordul? Alá kell szállni a pokolba. Most megyek, mert Morgós már vár, és még a Törökvészi utat meg kell néznem. Hátha van valami jó könyv estére, aztán megyek haza. Én is csak egyetlen egyszer nem mentem haza. Maga is menjen, mert nagyon szép kutyája van!
Megjelent a Libellus magazin oldalán, mint kiemelt novella. Szomorú, de nagyon igaz történet, ember- és kutyasors összefonódásáról.