A természet minden: innen indulok, és ide térek vissza. A természet jelenti számomra a megnyugvást, az ihletet, az erőt.

Ima az életért

Népes családdal érkeztem, még 1947 tavaszán. A tér kies, és elviselhetetlenül meleg volt az utána következő nyáron. Kicsik voltunk, néhány környékbeli lakó járt ki hozzánk vödrökkel, kannákkal, hogy gondunkat viseljék. Mindenki örült az érkezésünknek, a második világháború utáni életigenlő korszak volt ez. Nem volt könnyű, de nagyon akartak minket. Boldogsággal emlékszem vissza rá, de főleg

A nyáj őrzői

Visszhangzott a léptek zaja a hosszú kietlen, földalatti folyosón. Minden betonszürke volt, a plafonon csövek futottak végig. Nem volt sehol se szín, se érdekes forma, mindent a funkcionalizmusnak rendeltek alá. A két ember sietősen haladt keresztül az üvegajtókkal elválasztott szakaszokon, ahogy a feliratokat keresték a folyosóról nyíló szobák ajtaján. Egyszerű álarc volt az arcuk előtt,

A tökéletes ajándék

Nóri egyszerre volt még kislány és már nagylány. Kislány, amikor orra esett, és vigasztalásra szorult, de nagylány, amikor nagyon szeretett volna valamit megérteni, vagy véghezvinni. Amikor még csak négykézláb mászott, akkor is összeszedett mindent, amit csak talált: érdekes formájú kavicsot, csigát, gyanúsan kevés lábú bogarat, gyíkot és minden olyasmit, amitől édesanyja irtózott. De a jó

Melyik sorba?

– Miben lehetek a segítségükre? – kérdeztem a hozzám érkező párt, akik majd egy hónapot vártak arra, hogy én foglalkozzam velük. Azonnal láttam a különbséget a két ember között. Minden fontosnak tűnő részletet megfigyeltem, és hagytam, hogy az intuícióm is működésbe lépjen. Eszter egyszerű fekete lenruhában volt, lábán sötét bőrszandál. Szép arcát fiatal kora ellenére

Kincs, ami lesz

A metrón az utolsó kocsit választotta, beljebb lett volna ülőhely, de az ajtó mellett megállt, pedig hosszú út várta. Maga elé fogta a hátizsákját. Vizslatta az embereket, és ha a tekintete véletlenül összeakadt valakiével, még erősebben megmarkolta a táskáját. Kitapogatta a műanyag dobozt a vízhatlan anyagon keresztül, hogy ellenőrizze, megvan-e még. Aztán becsukta a szemét,

Monodráma 2.

Csókolom, rég nem találkoztunk. Hogy van a kutyája? Látja az enyém, neki van kerekedve, fene jó dolga van mostanában. Már nemcsak kukázok, járok házakhoz dolgozni. Tudja, kertet takarítani, főleg ásni. Komoly embereknek már nincs ilyesmire ideje, jól megfizetik, akár egy tízes is összejön, ha korán kezdek. Meg aztán kapok ételt. Babkonzervet, olajat, nagyon drága az

A fába rejtett idő (mese némi valóságalappal)

Akira Miyawaki keserű sóhajtását az egész világ hallotta. Fájt látnia, hogy a korábbi buja erdőkkel és legelőkkel tarkított városa, néhány szegletet leszámítva, kővé keményedett szürke porrá változott. Oly korban élt ugyanis, amikor forróság, porvihar, váratlan hóesés, vagy özönvíz követték egymást kiszámíthatatlanul. Az emberek bezárkóztak a föld alatti csöveken érkező energiával fűtött-hűtött betonházaikba, és csak a

Örökpanoráma

Egyfelvonásos darabom a Fiatal Drámaírók Háza Okuláré IKSZ hívószavú projektjében a legtöbb szavazatot kapta. Remélem, hamarosan képekkel jelentkezem, vagy akár látható is lesz valahol. https://www.facebook.com/photo?fbid=675531651437952&set=a.384539780537142

Mint a mesében

https://nepszava.hu/3219992_bereczk-imola-mint-a-meseben