A horgász a műanyag papucsában kiklaffogott a partra, kinyitotta a vászonszékét, ahol egy szakaszon nem volt nádas, és lepakolt. Lerakta maga mellé a táskáját, a szétszerelt botokat, a sörös pakkot. Gondosan elrendezett mindent, összecsavarozta a bot két végét, felszerelte az orsót, kiválasztotta a megfelelő úszót, leült és hátradőlt. A hűtőtáskából kivett egy jól behűtött sört, szertartásosan megtörölte a doboz szélét az ócska trikójával, majd kinyitotta. Hangosan szusszant a fémdoboz. Kortyolt kettőt, majd nagy levegőt vett, elégedettnek érezte magát. Már feljött a nap, de a partnak ezen szakaszán később sem szoktak strandolók felbukkanni. Iszogatta a sörét, unottan nézelődött, nem ragadta meg sem a szomszédos liget, sem a túlparti erdő látványa. Valójában csak az eredmény érdekelte, nagy kapást akart. A héten beugrott a szomszéd város horgászboltjába, hogy válogasson az újdonságok és a friss nyári ajánlatok között. Egy kisebb vagyont otthagyott a csupa elsőosztályú áruért, a legbüszkébb mégis a csalijára volt.
A második sörnél már mosolygott. Érezte, hogy jó vásárt csinált a csalival! Életerős, motivált kukacot szerzett. Ritka kincs a kötelességtudó kukac. Ezzel biztosan nagy halat fog majd, és megcsinálja az év szelfijét. A kukac vidáman fickándozott az ujjai között, láthatóan komolyan vette a feladatát. Professzionálisan feltekeredett a hegyes horogra, bevetésre készen várta, hogy a horgász végre a vízbe dobja. Nem is kellett sokáig várnia. A férfi felállt, óvatosan a magasba emelte a bot végét, hátra lendítette a damilon lifegő horgot, majd egy hatalmasat lendített. Az orsó pörgött-pörgött, és egyszer csak – majd’ harminc méterre – a vízbe pottyant a csali. Halkan csobbant, csupán az egyre szélesedő körök jelezték, hogy a feladat végrehajtása megkezdődött.
A kukac mélyült, ereszkedett lefele, és alaposan szemügyre vette a víz alatti világot. Rengeteg halat látott, ráérősen úszkáltak a vízben. Nagy, kövér halak voltak. Kecsegék, pontyok, keszegek és amúrok cikáztak méltóságteljesen egymás felett, néhol rajban, máskor csak egymagukban. A csali megörült a gazdag fogás lehetőségének, és türelmesen várt. Úgy gondolta, nem kell nagy erőfeszítést tennie, hiszen olyan sűrűn érték egymást a halak, hogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne legyen gyors eredmény. Lebegett, és várt. Azonban csak telt az idő, de nem történt semmi. A sok hal úszkált tovább, mintha nem is látnák őt. Ekkor kicsit letekeredett, kinyújtotta a szelvényeit, hogy jobban lássák. Talán, ha többet mozog, nem olvad úgy egybe a horoggal – jutott eszébe. Logikusnak tűnt. Jobbra-balra tekeredett, majd’ csomóra kötötte magát nagy buzgalmában, de továbbra sem volt mozgolódás. A halak figyelmen kívül hagyták. Kis idő elteltével megunta, megrángatta a zsinórt, olyan erővel, hogy a színes úszó vidáman táncolni kezdett a víz felszínén. A horgász rántott egyet, és a kukac már csak azt érezte, hogy repül vissza a partra. A férfi bosszankodott az üres horog láttán, és úgy döntött, más taktikát alkalmaz: jó alaposan beeteti a halakat. Felkészült mindenféle csemegével, de eddig lusta volt, és azt gondolta, anélkül is fog menni. Elővette a száraz kenyeret, a kukorica konzervet, és amilyen messze csak tudta, beszórt mindent a vízbe. Óriási nyüzsgés támadt, egy busa kidugta a fejét, ahogy szinte harapta a felszínen ringatózó ételt. Kukac már lendült is a kampóra kapaszkodva, és beérkezett a lassan szétfoszló kenyér cafatok közé. Elindult a második felvonás. Hamarosan egy hal szájában fog innen kijutni, micsoda dicsőség ez egy ilyen földi féregnek, mint ő!
Lelkesen kellette magát a sokaság előtt, de a halak továbbra sem akarták megenni, mégcsak meg sem kóstolták. Becsületből sem. Kukac elgondolkodott. Tudta, hogy ő bizony csak egy kukac, de mélyen tiszteli a természet törvényét, a halak azonban úgy tűnik, elkényelmesedtek. A váratlan lakoma után még lomhábban úszkáltak. A csali ismét jelzett, az úszó piruettezett a víz tetején, a horgász pedig hirtelen rántott egy nagyot. A nem létező ellenállásból rögtön tudta, hogy nincs fogás. Lassan tekerte az orsót, és úgy gondolta, hogy most aztán alaposan elbeszélget a kukaccal.
– Kicsit jobban oda kellene tenned magad, mert így nem lesz vacsorám! Nem azért vettelek ilyen drágán, hogy ne hozd ki magadból a maximumot.
Kukac elszégyellte magát. Eddig úgy érezte, hogy jól csinálja, de most elbizonytalanodott. A nagy öregektől nem hallotta, hogy fáradtságos és eredménytelen lenne ez a munka. Ráadásul egész életében erre készült. Fájt neki a horgász elégedetlensége. Eldöntötte, hogy még jobban koncentrál.
Amíg a kukac pihent, a horgász két újabb alumínium dobozt ürített ki, összenyomta és a bokorba hajította őket. Minél inkább törte a fejét, annál inkább arra jutott, hogy csakis a csalival lehet a baj, hiszen jó helyre jött, dúskált a tó a halakban, és a felszerelése is remek. Tett még egy kísérletet. Ismét beetetett, megvárta, amíg közel gyűlnek a halak, majd közéjük hajította a férget. Hosszú percek teltek el. Kukac alaposan kitett magáért, aktívan fickándozott, szinte becsusszant egy kövér ponty szájába, önként siettetve a hősi halált. A ponty azonban egy „phhha” hang kíséretében kiköpte a nyomuló férget, az a hirtelen keletkezett nyomástól csak forgott a vízben. Egy másik ponty szájánál kötött ki, de az sem volt rá kíváncsi, komótosan továbbtaszította a testével. A halak arra sem fordítottak energiát, hogy lecsipegessék a horogról. A horgász megunta, kirántotta a botot, és vésztjósló lassúsággal tekerte be a damilt. Kukac érezte, hogy nagy baj lesz, de addigra már reményvesztetten várta, hogy vége legyen a vergődésének.
A férfi óvatosan leszedte a horogról, hogy alaposan megnézze magának, mi a baj a csalival. Hosszan forgatta, vizsgálgatta, de nem talált semmi kifogásolni valót. Vastag, húsos féreg volt, ügyesen is mozgott.
– Semmirekellő! – mondta neki, és bepöckölte a tóba. A kukac nem sokáig süllyedt a vízben, az első arra járó aprócska keszeg bekapta, és egyetlen rágás nélkül, egyben lenyelte.