(A novella a Gödöllői Irodalmi Díj 2023 pályázaton 2. helyezést ért el.)
Schanky úrnak sosem voltak titkai a családja előtt. Döntését – mint már oly sokszor – felesége
tudtával és áldásával hozta meg. Róza ezúttal is teljes támogatásáról biztosította a férjét.
– A hétfő reggelt javaslom, az már önmagában nyomasztó. A gyerekek pedig iskolában
lesznek. Esőt sem mondanak, nem fogsz megázni – magyarázta.
Az asszony a közösen kiválasztott nap reggelén frissen átvasalta férje legszebb fehér
ingét, ellenőrizte rajta a gombokat, és kikészítette az alsóneműjét. Nem traktálta reggelivel
Schanky urat, úgy gondolta, teli hassal kényelmetlen lehet sodródni, helyette egy kis csomag
szőlőcukrot csúsztatott a zsebébe. Mikor végzett, könnyű csókot lehelt az ura homlokára, majd
elsietett a munkahelyére, hiszen aznap ellenőrzésük volt.
Schanky úr illendően felöltözött, kabátot és kalapot vett. A konyhában még egyszer
ellenőrizte, nem hagyta-e nyitva a gázt. Zsebkendőjét négyrét hajtotta, és a zsebre vágta. Az
óráját, a tárcáját és a kulcsait azonban a búcsúlevele mellett hagyta. Egyenesen a rakpart felé
indult. Határozott léptekkel haladt, de nem sietett, hogy ne izzadjon meg. Nem akarta, hogy az
utolsó útjára szedett-vetetten, csapzottan érkezzen. Vagy inkább induljon? A megfelelő
szóhasználaton hosszú ideje gondolkozott, Schanky úr ugyanis évek óta a Dunába akarta vetni
magát.
Ahogy leért a partra, elbizonytalanodott, melyik híd a legkézenfekvőbb az ugráshoz,
mert erre az előkészületek során nem gondolt. Rövid tépelődés után a felújított Szabadság hidat
választotta. Szerette a hangulatát, a nevét is stílusosnak érezte. Nem sok ideje maradt a reggeli
forgalom beindulása előtt. A Nagyvásárcsarnok felől épp felkelt a nap, halványan derengett a
ködben. Schanky úr elégedetten állapította meg, hogy alig vannak az utcán, a híd üres, a
haragoszölden örvénylő vízben nem úszik senki, hajó sem közeledik. A világért sem akart a
tettével senkit sem megzavarni vagy feltartani. Rágyújtott egy cigarettára, amit külön erre az
alkalomra vett, köhécselt, és közben nyugodtan végiggondolt még egyszer mindent.
A munkahelyén előző hónapban felmondott, az utódjának átadta a folyamatban lévő
munkákat, és a lelkére kötötte, hogy mindent gondosan jegyzeteljen le, mert később már
biztosan nem tud segíteni. Az egészségbiztosítóját hivatalosan értesítette a tervéről. Soron kívül
kiutaltak neki egy egyszeri temetkezési hozzájárulást, mivel online felületen jelentkezett be. A
lakóhelye közös képviselőjével tisztázta, hogy ezentúl a leendő özvegye számlájáról mennek a
csatorna- és szemétdíj utalások, immáron három ember után, úgyhogy kérte tisztelettel, ne
álljon neki szegény asszonnyal hosszasan levelezni adminisztrációs hibára hivatkozva. A közös
képviselő csak a változás pontos dátumára kérdezett vissza, majd, amikor ezt megkapta,
készségesen bevezette a társasház elszámolásába a jövőben várható fogyasztási adatokat, és
megdicsérte Schanky urat a pedáns ügyvitelért.
Schanky úr írt a rokonoknak is. Elmagyarázta az indokait, amit mindannyian
üdvözöltek. A módszereket illetően – annak rendje-módja szerint – a vélemények már eltértek,
de egy dologban mindenki egyetértett: Schanky úr hős. Egy távoli unokatestvére, bátor tettét
olyannyira magasztosnak találta, hogy maga is nekikezdett egy hasonló célú, ám még nagyobb
szabású terv kidolgozásához. Schanky urat a legjobb barátja praktikus tippekkel segítette, hogy
a végeredmény minél tökéletesebb legyen. Közösen lejártak egy tízalkalmas bérletet a
Csasziban, hogy a fejesugrást gyakorolják. Mások csupán Schanky úr végrendeletének
eredetiségét firtatták, mire Schanky úr készségesen küldött némi előleget az érintetteknek.
Miután megnyugodott, hogy senki és semmi nem maradt ki, Schanky úr felkapaszkodott
a rámpára, és elindult a hídpillér csúcsa felé. Csak bámulta, ahogy egyre magasabbra emelkedik
a horizonton a nap. Elcsodálkozott: hogyhogy korábban nem volt alkalma a napfelkeltét
megfigyelni? A ködön valószerűtlenül átsejlő sárgás korong látványa úgy megbabonázta, hogy
megbotlott egy kiálló szegecsen, ám végül megkapaszkodott, és visszanyerte az egyensúlyát.
– Még csak az kéne, hogy lábamat törjem, és mentőt kelljen hívni! – dohogott. Inkább előre nézett.
A hídpilléren néhány sirály tollászkodott és elállta az útját. Schanky úr megtorpant,
kezével hessegetni kezdte őket. Az edzett városi madarak azonban nem ijedtek meg holmi
öngyilkosjelölt hadonászásától. Egyikük széttárta szárnyait, elemelkedett, felfeküdt a ködöt
lassan szétoszlató meleg légáramlatra, majd hirtelen irányváltással egyenesen a víz felé
csapódott. Csőre megtörte a víztükröt, de nem merült el, hanem azon nyomban indult vissza az
ég felé, szájában egy apró, ficánkoló hallal. Schanky úr nem tudta, hogyan halásznak a sirályok,
és hogy manapság élnek még halak a Dunában. Közben a többi sirály is elindult beszerző
körútra, eltűntek a ködben, majd visszatértek a pillérre. Schanky úr tátott szájjal csodálkozott.
Hogy jobban szemügyre tudja venni őket, leterítette a zsebkendőjét, és arra ült. Lágy szellő
simogatta az arcát, a párán egyre élesebben átszűrődő nap látványa teljesen lefoglalta.
Nem tudta, mennyi idő telhetett el. Hamarosan megjelent egy hajó, majd egy következő,
a hídon egy futó kocogott keresztül. Mivel Schanky úr senkinek a napját nem akarta elrontani
a fináléjával, feltápászkodott, megigazította a kalapját, és visszahajtogatta a zsebkendőjét.
Komótosan lesétált a rámpán, óvatosan lekászálódott a járdára, és elindult hazafelé. Útközben
elszívott még egy cigarettát, a csikket gondosan elnyomta, nehogy újra lángra kapjon, majd a
szemetes csikkgyűjtőjébe helyezte.
Amint hazaért, az első dolga volt a közös képviselőtől elnézést kérni, amiért bár minden
józan ésszel előrelátható körülményt figyelembe vett, mégis hiba csúszott a számításaiba, és
még egy napra fog négy fő után csatornadíjat fizetni.
Add Comment