– Jó, hogy összefutunk, Főnök! Már be akartam menni magához. Volt tegnap egy kis izgalom. Mindig van, de ez több volt annál. Elszabadult a sor, csak úgy ontotta magából a selejtet. Lehet, az esti csoport nem takarította le rendesen maga után, és akadt valamitől. Az a lényeg, hogy le kellett állítani mindent. Álltunk jó másfél órát, ez egész délelőttös termelés. Tudom ám, az mit jelent az egy ilyen nagy cégnek, és személyesen magának. Hiába hívták az öreg téemkást, nem tudta megoldani. Meguntam a várakozást, és levettem az oldalsó borítást. Előírás ide vagy oda, anélkül semmit sem látni. Nem cicóztam, belenyúltam. Nem kellett sem csavarhúzó, sem kombinált fogó. Jobb szeretem puszta kézzel intézni az ilyesmit. A két szervizesnek hiába volt harminckilós szerszámos láda a kezében, nem ért az fabatkát sem. Azt mondták, spéci kulcs kell hozzá, más nem passzol, de szerintem nem tudták, mit keresnek. Elég az hozzá, hogy szétkaptam, felnyitottam, és alaposan kitisztítottam. A golyóscsapágy volt a ludas. Épp a legnagyobb melóban voltam, amikor a szerelőcsoport vezetője váratlanul mögém lépett. Nem szépítem, megijesztett. Na, akkor aztán elejtettem mindent, és szétgurultak a golyók. Jutott belőle a felső emeleti irodákba is. De aztán bevillant, hogy van nálam egy patkómágnes. Megpördültem magam körül, és másodjára megvolt mind. Még a szomszéd kantinról is visszajött az acélgolyó. Helyére pattintottam őket, miután kapott a foglalat egy kis olajfröccsöt. Ennyi kellett. A vastaglábú Teca melltartója szorult a félcentis golyók közé. Dé kosár, merevítővel. Tudja, az éjszakások közül a vöröskéé, akit bárki megkaphat egy üveg vodkáért. Én is csak úgy hallottam, mert számomra a család szent, de valamiért csak beszorult az a melltartó. El sem tudom képzelni, hogy történt, és kinek kell az ilyen csaj. Meg aztán én sose láttam egy egész üveg vodkát. Nem mondom, hogy nem kóstoltam korábban, amikor még fiatal voltam, de mára megkomolyodtam. Egyszóval, meguntam várni a felmentő csapatot! Hiába voltak vagy tucatnyian. Nem kellett nekem az ultrahangos készülék, amit óránként egy százasért hoz ki a futár. Láttam anélkül is. Régóta itt vagyok, tudom, hol kell keresni a bajt. Már a gép hangjából meghallom, hol, és mi akad. Ha másképp duruzsol, az orrom jelez, és tudom, hová kell nyúlni. Kíméletlenül szétszedek, kitisztítok és megsemmisítek mindent, ami nem oda való. Még ha utána a Teca melltartó nélkül kell, hogy járjon is. Legalább éberebb lesz az délutános műszak. Tudja Főnök, nekem fontos, hogy jól menjenek a dolgok.
Válasz nélkül hagyta a főnöke, mire M.H. visszament a szalag mellé, és levegővétel nélkül rákezdett a körülötte állóknak.
– Megmondtam neki. Egyenesen a gyárigazgatót hívtam, de nem ért rá, ezért továbbmentem, és kertelés nélkül berontottam a vezérigazgatóhoz. A befektetőkkel volt elfoglalva, úgyhogy beugrottam az igazgatótanácshoz, azonnal hazaküldték miattam a részvényeseket. Vázoltam a helyzetet. Előadtam, hogy nagyon nem jó, hogy csak egy öreg téemkásunk van. Legalább két ember kell, és nem csak úgy tessék-lássék váltásban, hanem állandóra. Fix csapat, professzionális felszereléssel. Elintéztem, hogy németből megvegyék az ultrahangos műszereket, hogy mindent át tudjunk ellenőrizni. Addig pedig mindent leállítanak, ha ilyen van. Ki tudja, ugye? Mégiscsak veszélyes üzemről van szó. De én képviseltem az érdekeinket. Férfiasan kiálltam, még ha egyedül csináltam is. A köz érdekében jártam el. A tiétekben. Azt is kiharcoltam, hogy kárpótlást kapjunk. Mert ugyebár, ha áll a sor, akkor nix lóvé. A darabbér az darabbér. Ezért ilyen esetben egy üveg finom orosz vodka jár annak, aki elintézi. Kell az ijedtségre, mert a kezünk is odaszorulhatott volna. Itt mi számítunk, nem a profit. Meg is értették rögtön, olyan kemény és határozott voltam.
M.H.-nak be nem állt a szája. Végigdolgozta a délelőttös műszakját, de csak éjszaka ért fáradtan haza. Otthon az asszony türelmetlenül várta.
– Miért csak most jöttél haza, hol a francban csavarogtál? És mi ez a hajszál rajtad? – esett neki, és jó alaposan végigszaglászta az urát, hogy nincs-e italszaga.
– Jó híreim vannak! Egy komoly műszaki problémát oldottam meg, már állt a gyár. Ott tébláboltak tanácstalanul felette. Aztán jöttem én, derékig elmerültem a gépben, pedig nem is áramtalanították. A többiek odagyűltek, hogy közelebbről lássák, hogyan bánok el a monstrummal. Kukucskáltak mind. Akkor hirtelen visszafelé megindult a sor, és bekapta az egyik vörös nő haját. Úgy mentettem ki puszta kézzel. A többiek csak álltak és néztek. Jutalmul kaptam egy üveg vodkát a vezetőségtől.
– Hol az a vodka? Nem érzem rajtad a szagát.
– De hisz ismersz, Mókuskám! Tudod, milyen fontos nekem a kollektíva? Este megvendégeltem belőle a fiúkat, hadd lazuljanak ők is egy kicsit, én magam egy kortyot sem ittam.
Add Comment