Gloria látta, hogy ég bent a villany. Nem volt ritka így hétfő reggel, mert a világ más részein addigra már nyitottak a tőzsdei piacok. Gyorsan kisimította a szoknyáján azt a néhány elszánt ráncot. Főnöke szerette, ha a csokoládé barna kiskosztümjét vette fel, mert szerinte az passzolt a legjobban a cég imázsához, természetesen csakis jól vasalva. Benyitott a duplaajtóval elválasztott szobába.
– Jó reggelt, Von Merteen Úr, milyen korán kezdett ma reggel! – köszöntötte ma is főnökét, mint nyolc éve minden második héten.
Váltásban voltak Evával, és most neki kellett korán érkeznie. Már reggel hétkor mindenki a helyén volt, hogy a vállalat a külföldi partnerek számára is minél rugalmasabban elérhető legyen. A főnöke szemmel láthatóan kissé elbóbiskolt a nagy barna süppedős bőrfotelében, a város felé fordulva élvezte a felhőkarcolók látványát, amíg el nem nyomta az álom. Gloria az igazgató fejtartása láttán kissé lejjebb vette a hangját, de nem volt mese, indul a nap, így muszáj volt a tárgyra térnie.
– Hozzak egy jó erős feketét, meg néhány zabkekszet, Von Merteen Úr? – lépett közvetlenül elé, ezáltal eltakarva a kora reggeli napsugarakat a békésen szundikáló, erősen középkorú úr elől.
Von Merteen úr azonban ma különösen fáradt lehetett, mert nem reagált, és zavartalanul aludt tovább.
Gloria finoman megrázta a vállát. Semmi. Egy picit erősebben kezdte ébresztgetni, és közben emeltebb hangon sorolta főnöke aznap reggeli találkozóit. Egyszer csak fekete felhő szaladt a szeme elé, hirtelen ötlettől vezérelve befogta a férfi orrát, és órájára koncentrálva számolta az időt. Néhány perc elteltével már biztos volt benne, hogy a férfi nem lélegzik.
Gondolkodás nélkül kiment, becsukta maga mögött az ajtót, és beült a titkársági szoba asztala mögé. Maga elé vette az aznapi teendőket, leveleket, postát, tervet és listát készített. Nyolc órára már a legfontosabbakkal végzett, és felhívta az üzemi konyhát is, hogy főnökének a mai napon diétás verziót készítsenek ebédre, mert háborog a gyomra.
Majd átment a szomszéd osztályokra, és nyomatékot adva az előző heti e-mailjeinek, személyesen is felhívta a figyelmet a határidők fontosságára: délig várja a beszámolókat. Körútja végén visszament a szobájába, és főnöke irodája elé telepedett a három számítógép monitor takarásába.
Néhány perc múlva jött a cég ügyvédje, aki egy rövidebb egyeztetésre volt hivatalos, immáron több napja fixált időpontra.
– Milyen hangulatban van ma? – Kérdezte Gloriát, mielőtt bátorságot szerzett volna a belépésre.
– Jó passzban van, nem lesz semmi baj, menjen csak! – nyugtatgatta Gloria.
A jogász szemmel láthatóan az utolsó pillanatot is még arra használta, hogy a gondolatait rendszerezze, majd bement a nagy paksamétával a hóna alatt a tekintélyt parancsoló igazgatói szobába.
Jó negyven perc telt el, mikor feje ismét megjelent az ajtóban, és megkönnyebbült arckifejezéssel jelentette, hogy nemsokára még visszanéz, mert egy irat hiányzott, de úgy tűnik, hogy minden rendben, az ügy jó halad, és hamarosan meg is oldódik.
Közben megérkezett a cég könyvelője és egy külsős pénzügyi tanácsadó. Láthatóan már egymással is vitatkoztak, és nem voltak kellő egyetértésben a most következő megbeszélésre. A könyvelő kérdő tekintettel nézett Gloriára, aki csak mosolyogva bólintott, és ez adott erőt ahhoz, hogy belépjenek az oroszlán barlangjába.
Majd a rendszergazda is befutott. A titkárnő egy rövid kávézásra invitálta, mert szerinte már nem tarthat soká az eszmecsere a pénzügyesekkel. Érdeklődött az informatikai szakember nemrég született kisfia felől, és őt is megkínálta a főnöke által annyira szeretett zabkeksszel. Már éppen a gyermek frissen készült fotóit készült megnézni, mikor kipattant az ajtó, és a könyvelő és a külsős szakember jelent meg elégedetten.
– Hatékonyak voltunk ma – összegezték egymásnak a napot. A külsős szakember engedélyt kért egy aprósütemény elvételére. Még tele volt a szája, mikor búcsúzott, és továbbsietett dolgára.
Most az informatikus viharzott be a cégvezetőhöz, hiszen még sok feladat várt rá aznap, így nem kívánt tovább trécselni a gyerekekről. A szokásosnál tovább tartott a beszámolója, de aznap ő is ragyogó arccal lépett ki a főnök szobájából.
– Von Merteen Úr ma nagyon együttműködő, engedélyt kaptam a cég biztonsági rendszerének felülvizsgálatára is, amire már nagy szükség volt. – és szemmel láthatóan kivirulva ment vissza a helyére.
A délután csendes volt, Gloria még egy tányér süteményt vitt be a főnökének, hogy feldobja a soron következő nagy meeting előtt. Mindent rendbe rakott Van Merteen Úr szobájában a nagy tárgyalóasztalon is, és kikészítette a frissen nyomtatott leírásokat a résztvevőknek.
A tárgyaláson jelenlévők szép sorban mind bementek, és egy jó másfél órára elcsendesedett minden. Közben megérkezett Eva, a délutáni váltótársa, akinek néhány mondattal összefoglalta az aznapi legfontosabbakat, majd hazaindult a családjához.
A nagy találkozóról szállingózó embereket már Eva kísérte ki, majd bement rendet rakni utánuk. A nap további része eseménytelenül telt. Ő sem mehetett haza anélkül, hogy meg ne kérdezze, hogy van-e még Van Merteen Úrnak valami kívánsága, de nem volt semmi óhaja, így kényelmesen elrakta a holmiját, hogy Gloriának minden rendben legyen reggel.
Gloria másnap – mint mindig – bejelentkezett a főnökénél, csicsergő hangon üdvözölte és odalépett hozzá. Továbbra sem vett levegőt, és arcán már megjelent néhány szederjes folt is. Kicsit feljebb vette a légkondicionáló teljesítményét, kiült a titkárnői szobába, és maga mellé készítette a szájmaszkokat a kollégáknak. Rövidesen indul a nap.
Az Aposztróf Kiadó, Dimenziók 10. antológiájában a II. helyezett novella lett.