– Hagyd felfutni az élesztőt! Annak kell az idő. És ha majd nagy leszel, lehetőleg te is mindig ilyen frisset vegyél, ne azt a zacskós vacakot, amit anyád idekészített! Szerencse, hogy vettem a piacon, mielőtt jöttem. Olyat, amit azért ettek régen a lányok, hogy szép legyen a körmük és a hajuk. Manapság mindenféle vitaminkészítményt lehet venni, aranyáron van minden, és szerintem semmire nem jó. Bezzeg az élesztő régen hatott, és fillérekért hozzá lehetett jutni. Különleges íze volt frissen.

– Megkóstolhatom, Inci mama?

– Inkább ne! – próbált közbe avatkozni Emma anyukája – nehogy megfájduljon tőle a hasad!

– Ugggyan! – mondta a nagymama, jól megnyomva a gy-betűt. – Nem lesz semmi baja, hacsak nem végre megszépül tőle a haja. Ugye, Emmácskám, jó lenne egy kicsit sűrűbb haj?!

– Igen, szeretnék szép lenni, Inci mama!

– Már most is nagyon szép vagy, Emma! Egy pici nem árthat, de óvatosan, hogy el ne csapd a gyomrodat! – próbálta Eszter visszaszerezni az irányítást az anyjától, még addig a néhány percig, amíg nem kell indulnia.

– Nagyon jól csinálod. Büszke vagyok rád! – bíztatta a kislányt a nagymama is, ahogy morzsoltatta vele a finom élesztőt a tálba. – Ugye mennyivel izgalmasabb, mint a gyurmázás? Ennek legalább van értelme, ezt meg is lehet enni, nem úgy, mint a játék sütiket.

Ezen a ponton Eszter úgy döntött, hogy elpakolja szem elől a hétvégén készített só-liszt szívecske formájú játék süteményeket. Inkább azonnal elindul a munkahelyére. Nem szólt semmit, csak felhúzta a kabátját és nyaka köré tekerte a hosszút sálját.

– Nem azt mondtad, hogy még van egy húsz perced? – kérdezte az anyja.

– De, csak gondoltam, kihasználom a helyzetet, és beugrom a gyógyszertárba is a munka előtt. Most biztosan kevesebben vannak, mint este.

– Este tervezel csak jönni, de mondtam neked, hogy találkozom az Ilonkával ötkor a Lékai sarkán. Máris elfelejtetted?  

– Nem, dehogy, sietni fogok – nyelt egyet Eszter. – Nagyon hálás vagyok, hogy vállaltad Emmát. Nem lesz semmi baja, csak az a fránya taknyosság jött elő megint. Holnap már én is itt tudok vele maradni.

– Nem kell, kedden tudok jönni, nekem igazán nem fáradtság – ajánlkozott Inci mama. Jobb, ha egy kicsit felhizlalom az Emmát, mert nagyon vékony szegénykém, nem is csoda, hogy elkap minden nyavalyát.  

– Anya, hogy hizlaljam fel, ha nem eszik meg semmit? Majd megerősödik, amikor eljön az ideje. Nincs semmi baja, ez csak egy nátha.

– Nem úgy van az, látom én, hogy mindig csak az a gyorskaja, meg a mirelit. Mi nem ezt láttuk otthon, de szerintem neked sem ez volt a minta. Túl sok idődet elveszi az a munkahely. Nekünk anno nem a karrier volt a legfontosabb.

– Anya, azok más idők voltak! – válaszolt fojtottan Eszter, tudva, hogy jobb, ha nyugodt marad, mert nincs más választása, dolgoznia kell, és rá van szorulva édesanyja segítségére. A legkevésbé sem tolerálják a kisgyerekes anyukák problémáit. Sőt, az új, fiatal asszisztense feltűnően ácsingózik az állására. Most nem engedheti meg magának, hogy itthon maradjon.

– Menjél csak, majd mi Emmával megcsináljuk a csigát, mire hazaérsz. Meg talán egy kis húslevest is készítek, ha van itthon hozzávaló. Az kell a náthára.

– Nincs itthon szinte semmi, úgy volt, hogy senki nem lesz itthon. Hétfő van, úgyhogy nem vagyunk feltankolva.

– Mindig kell itthon legyen annyi, ami egy húslevesre elég. Olyan mintha nem is én neveltelek volna – sápítozott Inci mama. Na, nem baj, majd Emmával leszaladunk a boltba is.

– Anya, ne menjetek sehova! A csigával kibírjátok négyig, nem haltok éhen, amíg haza nem érek. A frigóban is van még hidegnek való. Beteg gyerekkel ne menj vásárolni!

– Nem beteg, hanem alultáplált! – folytatta tovább Inci mama.

Eszter arcon csókolta a lányát: – Elindultam, majd jövök. Sziasztok! – adta fel a vitát Eszter, majd elviharzott.

Amint bezárult az ajtó, Inci mama belefogott a magyarázatba.

– Majd én mindent megoldok, ha már anya nem figyelt rá. Nagyon szépen felfutott az élesztő. Teszünk bele lisztet, vajat, egy tojást. Meg tudod gyúrni? – kérdezte a kislányt a nagymama. – Egyáltalán megtanított téged anya tojást feltörni?

– Igen, én már nagylány vagyok – kérte ki magának Emma. – Jövőre iskolába megyek.

Emma csillogó szemekkel vetette rá magát a hatalmas fémtálra, amelyből szállt fel a liszt felhő, ahogy a kislány vékony kezei dolgoztak benne. Tetszett neki, ahogy kipukkasztotta a tojássárgája finom hártyáját, és a sárga massza szétfolyt a liszten.

– Ugye, milyen izgalmas gyúrni a tésztát? – kérdezte Inci mama.   

– Igen, nagyon izgalmas – csüngött Emma a nagymama szavain, sóváran várva minden megszerezhető dicséretet. – Én még sohasem gyúrtam tésztát.

– Nem szoktatok kakaós csigát csinálni? Pedig anya azt mondta, hogy minden héten süt – csapta össze két kezét a nagymama.

– Szoktunk sütni, de zacskós tésztából csináljuk – magyarázta csacsogva Emma.

Inci mama szeme elkerekedett: – Zacskós tészta! Ki hallott már ilyet! Na, majd én megtanítalak az igazi nagylányos dolgokra. Remélem, hogy legalább egy kis holland kakaó van itthon.

– Van. Nyuszis – hajolt a lenti szekrény mélyére Emma boldogan. – szerette volna, hogy a nagymama örüljön végre egy kicsit.

– A cukrozott nem olyan jó, azzal nem lesz finom. Nem ad erőteljes, markáns ízt. Igazi fekete kakaó kell, nem ilyen cukrozott vacak. Nem tudom, anyád miért ilyet vesz. De ha csak ez van, akkor ez van! Amíg a tészta pihen, addig olvasztunk egy kis vajat.

Kis idő múlva előkészítette a nagymama a zsúfolt kis konyhát arra, hogy legalább annyi hely legyen a gránitlapon, ami elég a tészta nyújtásához.

– Minek a puccos gránit, ha ilyen falat a konyha? – bosszankodott csak úgy az orra elé. – Inkább több hely kellene, igazi vaj és holland kakaó. Nem ez a sok drága felszerelés a konyhába. Kézzel kell felverni a habot is, nem habverővel. Ha többet foglalkozna ezzel az anyád, biztosan jobban ennél te is! És nem lennél olyan sokszor beteg!

– Nem vagyok beteg! Csak nem szeretek enni – magyarázta Emma a nagymamájának. – De a spagettit nagyon szeretem. Mit jelent az, hogy puccos?

– Arra mondják, ami feleslegesen drága dolog – magyarázta Inci nagymama lelkesen. Mint ez a kakaó – mondta és meglóbálta a sárga műanyag flakont.

Emma nem válaszolt, csak kis pofikáján látszott, hogy nagyon elgondolkodott.

Több részletben kinyújtották a tésztát, és Emma utána boldogan kenegette az olvasztott vajjal, majd ugyanígy járt el a folyékony kakaóval. Jött az óvatos feltekerés, és a tekercs szeletelése. A kis csigákat sorba rakták a tepsibe, és be a forró sütőbe. Hamarosan kellemes kelt tészta és a csoki illata lengte be a kis krémszínű konyhát.

Emma aludni ment, elfáradt a nagy munkában, nem kóstolta meg a közös művüket. Inci mama pedig pufogva végig súrolta a konyhaszekrényeket. Ha már ott tartott, a polcon lévő fűszereket átcsoportosította, egy szerinte logikusabb sorrendbe. Miután Emma még mindig aludt, a konyha kitakarítása után a nappali díványán elhelyezkedett, és a magával hozott keresztrejtvényt kezdte kitölteni.

A kislány még mindig aludt, mikor Eszter megpakolt csomagokkal hazatért. – Nagyon siettem, jól telt a napotok?

Inci mama már szedte is össze a holmiját, hogy mielőbb indulhasson. – Nehéz volt itt bármit készíteni, mert van egy csomó szükségtelen dolog itthon, de rendes kakaó nincsen. Meg hely se nagyon, és ezen a krémszínű bútorlapon minden meglátszik. De legalább van mára vacsorátok. Még jó, hogy tudtam jönni. Remélem, Ilonka megvár.

– Időben vagy, nem fogsz elkésni! – próbálta nyugtatni Eszter.

Emma közben meghallotta édesanyja hangját, és az alvástól bedagadt szemekkel jött ki a konyhába.

– Egyél, drágám! – fordult vissza az ajtóból a félig alvó kislányhoz a nagymamája, és elé tolta a kihűlt süteményeket és egy bögre tejet – jó lenne, ha végre ennél valamit, hogy megerősödj kicsit!

– Nem kérek – nyöszörgött Emma.

– Tényleg beteg ez a gyerek! Délelőtt még semmi baja nem volt– magyarázta Inci mama a lányának.

Nagy nehezen elkezdett majszolni egy csigát a kislány, de hamarosan letette. Nem szeretem, nem ropog, és nem édes. – Anya, inkább csinálj te! Zacskós tésztából, azt szeretem.

Inci mama elviharzott. – Tudtam, hogy ellenem neveled. Nagy kár! Ilonka is pont erről mesél a gyerekeinél. Szomorú, hogy semennyire nem fogadjátok el az idősebbek véleményét. Mindegy, én szúrtam el a te nevelésedet, csak magamnak tehetek szemrehányást – dünnyögte maga elé, már félig a lépcsőházban, de Eszter jól tudta, hogy mit mond. Nehéz szívvel bezárta anyja mögött az ajtót, majd áthívta másnapra a bébiszittert, és a kakaós csigákat átvitte a szomszédoknak.

A szemben lakó néni elvett egyet a tálról, beszippantotta az illatát, és felkiáltott.

– Jaj, de jó, köszönöm! És ez még igazi élesztővel készült!