Az ifjú ara rétese
– Ha megtanulsz olyan rétest sütni, mint az anyám, feleségül veszlek – állt egy napon elém a nagyapátok. Tizennégy voltam, ő éppen nagykorú. Megrémültem. Hízelgett, hogy hosszú, messziről leskelődős időszak után ezzel fogadott a szüreti mulatságban, mégis jeges rémület lett rajtam úrrá. Az édesanyja volt a legügyesebb, ő tudta a legvékonyabbra nyújtani a tésztát a
Ima az életért
Népes családdal érkeztem, még 1947 tavaszán. A tér kies, és elviselhetetlenül meleg volt az utána következő nyáron. Kicsik voltunk, néhány környékbeli lakó járt ki hozzánk vödrökkel, kannákkal, hogy gondunkat viseljék. Mindenki örült az érkezésünknek, a második világháború utáni életigenlő korszak volt ez. Nem volt könnyű, de nagyon akartak minket. Boldogsággal emlékszem vissza rá, de főleg
Munkanap
Gloria látta, hogy ég bent a villany. Nem volt ritka így hétfő reggel, mert a világ más részein addigra már nyitottak a tőzsdei piacok. Gyorsan kisimította a szoknyáján azt a néhány elszánt ráncot. Főnöke szerette, ha a csokoládé barna kiskosztümjét vette fel, mert szerinte az passzolt a legjobban a cég imázsához, természetesen csakis jól vasalva.